THTR Hírlevél 113. szám, 2007. május

19 oldal olvasható a kínai atomenergiáról az "atw"-ban (atomgazdaság), a lelkes atomfetisiszták has- és gyomorlapja. Ez egy kis tisztelgés Wang Dazong előtt is, aki a 80-as évek elején Jülich és Aachen fényesen díszített zarándokhelyein mohón szívta magába az abszolút biztonságos magas hőmérsékletű reaktorok (HTR-ek) tiszta tanát, és vitte tovább hatalmas ország a nagy fal mögött, Kínába. Itt lett az 90-es években a pekingi Tsinghua Egyetem elnöke, és azonnal megépítette saját HTR tesztreaktorát, hogy beköszöntsen egy új HTR korszak kezdete ezen a kontinensen. A pálya be van állítva.
Tavaly elfogadták a „Atomenergia közép- és hosszú távú fejlesztési tervet a 2005-2020 időszakra”. Többek között rendelkezik az úgynevezett fejlett reaktorkoncepciók továbbfejlesztéséről. Ez magában foglalja a HTR-t is. Ez egyike a 16 legfontosabb projektnek, amelyek a legmagasabb prioritást élvezik. Miután a Peking melletti kísérleti reaktor 2000 óta működik, a Shandong-félszigeten egy 195 MW-os HTR-t építenek. A régi német gyarmati terület 1914-ig volt – micsoda értelmes utalás!
Kínai információk szerint az építkezés 2009-ben kezdődik, az üzembe helyezés 2013-ban. A TETRA ENERGIE GmbH (Allee der Kosmonauten 2) kissé túlbuzgó berlini mérnökei (28) három évvel ezelőtt datálják az előrejelzéseket az atw-ban. Nyilvánvaló, hogy a dolgok nem menhetnek elég gyorsan nekik. Nyíltan elismerik: „Kína korán elkezdte fejleszteni az atomipart, de kezdetben kifejezetten katonai célokra” (775. o.). Nyilvánvaló az összefüggés a nukleáris fűtőelemek gyártásában: „A Yibin Nuclear Fuel Factory (812. objektum) Kína 500 legnagyobb vállalatának egyike, amelyben a kutatás, fejlesztés, gyártás és értékesítés (beleértve az exportot is) egyesül. Kezdetben a létesítmény a nukleáris fegyverprogram része volt, plutónium előállítására és feldolgozására, Pu-fűtőelemek gyártására, valamint trícium és lítium-6 előállítására irányult” (780. o.).
És ebben az összefüggésben az atw szerzői a magas hőmérsékletű reaktor gömb alakú fűtőelemeiről beszélnek: „Peking közelében épült a HTR üzemanyag gyártó létesítménye, amely 1997-ben indult el. Kapacitásuk napi 0,5 kg urán (kb. 100 grafitgömbnek felel meg naponta). Akkoriban ezt elegendőnek tartották a HTR kísérleti reaktorhoz (10 MWth) ”(780. o.). Az új HTR üzemeltetője a Shandong-félszigeten a China National Nuclear Corporation (CNNC) lesz. A CNNC egy állami tulajdonú, állami tulajdonú holding, amely közvetlen kormányzati irányítás alatt áll, elnökét és alelnökét az Állami Tanács elnöke nevezi ki. A CNNC megalakulásával megvalósult a katonai termelés integrálása a nukleáris technológia polgári felhasználásával” (782. o.). Díszített parafrázis annak a ténynek, hogy az atomenergia és az atombomba gyártása nem választható el egymástól.
Már 1986-ban szállítási szerződéseket írtak alá a Framatome-mal (Franciaország) a második kínai atomerőmű szállítására Hongkong mellett. 1992-ben átfogó technológiaátadási megállapodást ratifikáltak a Framatome-mal. Ez a csoport tehát jó pozícióban van a kínai nukleáris piacon. A mai AREVA csoporthoz tartozó Siemens-szel (3) közösen kutatja a HTR vonal további fejlesztését az egész EU-ban. Biztosan jó üzlet lesz itt a jövőben. Hasonlóan a német birodalmi protektorátus 1914 előtti kínai szénbányáihoz. Ugyanott, csak 100 évvel később.

Horst virág

Wang Dazong, a Tsinghua Egyetem elnöke és Stoiber bajor miniszterelnök kutatási együttműködési megállapodást írt alá a Shandong tartományi Qingdao Egyetem (az új THTR helye!) és a Pekingi Egyetem és a Müncheni Műszaki Egyetem között. Ennek az együttműködési megállapodásnak a része a garchingi kutató atomerőmű is.

Anmerkungen:
1. Zuoyi Zhang és Yuliang Sun az INET-től (Tsinghua Egyetem), „atw” 12/2006, 792.
2. Jürgen Kraemer és Horst Bauer in "atw" 12/2006 "Atomenergia felhasználása Kínában"
3. Az AREVA-hoz ld THTR Körlevelek 94. sz és No. 96

Az „árja” atombomba

„Úgy tűnik, a nagynémet nácik álma valóra válik. A „német-árja tudósok” végre elérik azt, amit a „Providence” megtagadott tőlük az 1000 éves Birodalom 8. május 1945-i összeomlásával: egy árja atombomba megépítését. A német régi és neonácik, valamint a jól ismert üzleti vállalkozásokban tevékenykedő hosszú távú „barátaik” álmának egyetlen hibája lesz. Az atombombát külföldön, Argentínában, Brazíliában vagy Dél-Afrikában építik, ezért még nem közvetlenül maguk a nagynémetek irányítják.” (8)
De a fent említett egykori náci Ronald Richter talált egy kis orvosságot. Bariloche-ban, az Andok lábánál és a chilei határ közelében megalapította az argentin nukleáris kutatóközpontot. Bariloche par excellence német gyarmat Argentínában, sok náci eltűnési pontja. Itt az atomközpont fejeivel együtt egy jövőbeli plutónium- és hidrogénbombáról álmodoztak. A cikk végén lesz szó Bariloche-ról és számos német iskolájáról és egyesületéről.
Miért érdekelte annyira a nácikat a nukleáris technológia? Robert Jungk idézi Grünbaum zsidó fizikust „Az atomállam” című könyvében: „Bizonyára már korai szakaszában azt mondtad magadnak, hogy egy kulcsfontosságú iparág van kialakulóban itt, amely egy napon hatalmában és befolyásában felülmúl minden mást.” (9) Az ilyesmi varázslatosan vonzza a nácikat, a katonaságot és a nagy német vállalatokat.
„Ez a technológia – Németországban eredete a fasizmus katonai szándékaihoz kötődik –, miután később katonairól úgynevezett „békés” felhasználásra, politikai megvalósításra és ellenőrzésre „áttért”, tekintélyelvű, ha nem feltétlenül fasiszta struktúrák voltak. (...) A nukleáris politikára jellemző összefonódó adminisztratív apparátusok és azok nehezen áttekinthető döntési struktúrái és hatásai még a hagyományos döntéshozó testületek - így a parlamentek és a pártok - elől is nagyrészt kikerülnek, és mindenekelőtt egy szűk körre koncentrálnak. az érintett érdekek." (10)
Az 50-es években az Adenauer-kormány elfogadta azt a kétértelmű nyugatnémet kötelezettségvállalást, hogy nem gyártanak atomfegyvert „saját földjén” (!). „Ez a nyilatkozat jogilag nem akadályozza meg az NSZK-t abban, hogy nukleáris fegyvereket állítson elő idegen területen – pl. B. Dél-Afrikában, Brazíliában vagy Argentínában. (...) Az NSZK tanácsadóként működött az argentin nukleáris program minden szakaszában, és egyúttal maga is profitált az eredményekből. Már 1961-ben 5 tonna uránt kapott Argentínából." (11)
Gyakorlatilag német specialitás volt diktatúrákkal nukleáris alkukat kötni.

1974-ben a főváros, Buenos Aires közelében üzembe helyezték az Atucha I természetes urán reaktort. A Siemens csendben kifejlesztette ezt a típusú reaktort, hogy Argentína ne függjön az Egyesült Államokból származó üzemanyag-ellátástól. Különösen robbanásveszélyes: A nehézvizes reaktorok különösen nagy mennyiségű plutóniumot termelnek, amelyet katonai célokra lehet felhasználni.
Az NSZK is segített a finanszírozásban: "A szövetségi kormány mindent megtett, hogy segítse a következtetést, beleértve egy 100 millió DM kölcsönt különösen kedvező feltételekkel, valamint egy másik kölcsönt az Újjáépítési Hiteltársaságtól." (12)

Most végre elérkeztünk ahhoz a reaktorhoz, amely az EHR segítségével 12 év leállás után Dortmundban készül el. 1979-ben a Kraftwerk Union (KWU) és a kanadai AECL cég versenytársként állt egymással szemben a tervezett 745 MW-os természetes urán reaktor megépítésében. Bár a német KWU ajánlata 400 millió dollárral drágább volt, a katonai kormány elfogadta. Miért?
A KWU széles körű együttműködési megállapodást ajánlott az argentin kormánynak, amelyben a különösen robbanásveszélyes atombombával kapcsolatos alkatrészt egy nagyon konkrét dortmundi cég szállítja: "A nehézvízrendszer építését a Hoechst dortmundi UHDE leányvállalatára kell megbízni. "(13)
Az amerikai kormány tudomást szerzett a közelgő alkuról, és figyelmesen hallgatni kezdett. Súlyos diplomáciai összefonódások támadtak, amikor az NSZK lehetővé tette egy argentin atombomba megépítését a nehézvízgyártó üzem átadásával. Ezenkívül a kanadai dokkmunkások és a diktatúrát kritikus szolidaritási mozgalom megakadályozta, hogy időben szállítsanak nehézvizet Argentínába.
A német KWU nem volt tanácstalan a kiutat illetően. A nehézvízrendszer gyorsan eltűnt a szerződéstervezetből. A KWU csak az atomerőművet szállította, a svájci Sulzer cég pedig a vitatott nehézvízrendszert. Az NSZK ártatlanul moshatott kezet. 1980-ban 1500-an tüntettek a winterthuri Sulzer cég épülete előtt az atombomba gyártásának támogatása ellen.
Az NSZK még egy fontos pontban segítette a katonaságot: „Egy 1,1 milliárd DM hitel jóváhagyásával először a pénzügyi keretfeltételek teremtődtek meg.” (14) És mindezt szépen, állami Hermes garanciákkal biztosítva.
Az ezeizai újrafeldolgozó üzem építésével egy időben Argentína úton volt egy autonóm nukleáris üzemanyagciklus létrehozása felé. Ez nagy kockázatot jelentett: a nukleáris program kezdettől fogva a katonaság kezében volt, akik saját politikát akartak kialakítani, és nem akarták, hogy mások beleszóljanak politikájukba. Az 70-es években Argentína még az olasz fasiszta bérgyilkosoknak is adott menedéket (15).

Argentína gyors gazdasági hanyatlása és az ezzel járó pénzügyi szűk keresztmetszetek miatt sem az Atucha 2-t nem sikerült befejezni, sem az újrafeldolgozást. 1997-ben döntöttek az Atucha 2 privatizációjáról, de azt nem hajtották végre (16). Csak 2006 elején kezdett újra megmozdulni az atomkörhinta, ahogy az Argentinisches Tageblatt beszámolt róla: „A Siemens központjában egy hétig tartó tárgyalások után E. Messi, a Nucleoelectrica Argentina (NASA) elnöke és L. Antunez Az atomerőmű-üzemeltető vezérigazgatója arra a következtetésre jutott, hogy a Fraatom csoport együttműködése az Atucha II befejezése érdekében nem várható” (17). De néhány hónappal később De Vido tervezési miniszter bejelentette a kezdeti sikert. „Pragmatikus és stratégiai okokból „a teljes tudományos, technológiai és ipari spektrum újraaktiválásra kerül” – beleértve az urándúsítást is” (18).
Az Atucha 2 várhatóan 2010-re készül el, ami 600 millió dollárba kerül. Összesen 3,5 milliárd dollár fog befolyni a nukleáris programba (19). Állítólag a kanadai AECL cég, a KWU alsóbbrendű versenytársa 2-től az Atucha 1979 továbbfejlesztéséért felelős. Nem csoda, mert még az atomerőművek hívei is bírálják az Atucha 2 elavult technológiáját, és szót emelnek a gáz- és gőzerőművé való átalakítás mellett.
Argentína még ma sem akar lemaradni Brazíliáról. A nagy szomszéd még 2006-ban kezdett urándúsító üzemet építeni, így nyitva maradt egy katonai lehetőség. Szóval a hülye régi játék kezdődik elölről. Kérdés persze, hogy Argentína ki tud-e tartani anyagilag hosszú távon. De olyan országok, mint Venezuela, Peru és mások, már a szőnyegen vannak, és nukleáris technológiát szeretnének Argentínából. Különösen, ha Venezuela nagy olajország, ez túlságosan is nyilvánvaló: a cél nem egy energiaprobléma megoldása, hanem az, hogy az új, antiszemita szövetséges Iránnal együtt atombombát dolgozzanak ki. A „baloldal” és a jobboldali katonaság nem különbözik túlságosan abban, hogy szükség esetén szélsőséges eszközökhöz folyamodnak.

"Ó, jó napot Ms. Kappler, mindent megkapott?" - Kappler? A tömeggyilkos Kappler felesége volt, aki több ezer zsidót ölt meg Olaszországban? A felesége pedig később titokban egy nagy bőröndben kicsempészte az olasz börtönkórházból, és Németországba hozta, ahol zavartalanul volt? - "Ez tényleg a tömeggyilkos Kappler felesége volt?" kérdeztem kíváncsian. Franz barátságtalanul sziszegte nekem: „Mire gondolsz már!” (20) – Igen, ennek a Kappler asszonynak adtam el biozöldségeket mezőgazdasági gyakorlatom alatt, és elkezdtem eladni magam a férje alkalmazottjának, az SS-embernek, Erich Priebkének is. érdekelt. 1944 márciusában az olaszországi, Róma melletti Ardeatine-barlangokban lezajlott mészárlásért volt felelős, és maga is segített a gyilkosságban. 335 embert öltek meg, közülük 75 zsidót.
Így hát hallgattam, amikor 1994-ben a „Freitag” hetilapban ezt olvastam: „Gyorsan hozok egy kis sonkát a nácitól. Az argentin Bariloche-ban szinte mindenki ismerte Erich Priebke SS-ember múltját ”(21). A klimatikus gyógyüdülőben – írta a Spiegel 1995-ben "Házak, mint Oberammergauban" (22) - és a nukleáris központban a tömeggyilkos hamarosan a hentesből a "Német-Argentín Kulturális Egyesület" elnökévé költözött. Itt is élvezte a síelés iránti szenvedélyét a német nemzetiszocialista légierő hőse, Rudel ezredes, Mengele koncentrációs tábor orvosa pedig itt maradt, mielőtt továbbment Brazíliába.
Az antiszemitizmus egyébként meglehetősen elterjedt volt vagy van Argentínában. Nem csoda, hogy ezekkel az újoncokkal, gondolhatnánk. 1992-ben bombatámadást követtek el az izraeli nagykövetség ellen (29 halott, 300 sebesült), 1994-ben pedig a Buenos Aires-i zsidó közösségi központ ellen. Ez volt a legmasszívabb zsidók elleni erőszakos cselekmény Izrael államon kívül, 86 halott és 300 megsebesült.
Csak miután egy amerikai televíziós csapat "felfedezte" Priebkét Bariloche-ban, Argentína 1996-ban kiadta őt Olaszországnak, az NSZK-t ez nem érdekelte. A bírósági meghibásodások, az enyhe ítéletek, a felülvizsgálatok és a német és olasz fasiszták védelmének láncolata egy egész könyvet megtöltene. A nyilvánosság izgalma óriási volt és továbbra is az, mert Olaszországban sokan még mindig nagyon tudatában vannak a fasiszták atrocitásainak. Az őrizet alóli felmentés vagy őrizetének egy kolostorban tartott házi őrizetbe állítása iránti kérelmével újra előkerül a már nagyon régi és még mindig indokolatlanul provokatív Priebke története.
Priebke miért élhetett 47 évig zavartalanul Bariloche-ban, holott a német hatóságok tudtak hollétéről, és gyakran járt az NSZK-ban? A válasz a náci bűnök vádjával foglalkozó dortmundi központi irodához, valamint az e területért felelős Herman Weissing szövetségi főügyészhez vezet. A "Westfälische Anzeiger" 1996-ban így számolt be: "Weissing elismerte, hogy az ügyészek semmit sem tettek Priebke megtalálása érdekében, amikor 1963-tól 1971-ig először nyomoztak ellene - "egy kirívó hiba, amelynek nem lett volna szabad megtörténnie". Priebke akkoriban valódi nevén élt Argentínában, és 1952 óta újra és újra meghosszabbították az útlevelét a német nagykövetségen "(23)
És ez még rosszabb lesz. A Westfälische Anzeiger címe: "Az ex-NSDAP tagjai náci cselekményeket vizsgáltak" - nem (!), A lapnak jobban kellett volna hozzátennie. Hihetetlen, hogy a dortmundi központi irodában egykori náci ügyvédeket bíztak meg hasonló gondolkodású embereik nyomozásával és "üldözésével". "Ebből az embercsoportból nyolc hatósági vezető volt tagja az NSDAP-nak vagy kapcsolt szervezeteinek" (24).
A „fasiszták, atombombák és bűnök” varázsháromszög egyes elemei nagyon szorosan összefüggtek egymással, és sok esetben meghatározták egymást. A múlt nem igazán múlt, de ma is hatással van. Az egyes tetthelyek összefonódnak. Láthatóvá válnak az eddig elhanyagolt összekötő vonalak, ezek némelyike ​​közvetlenül a küszöbünkön van, és sok közünk van önmagunkhoz.

Horst virág

Anmerkungen:
8. „A bomba után nyúlni. A német-argentin atomüzlet”. Szerkesztő: Kutatási és Dokumentációs Központ Chile – Latin-Amerika (FDCL), 1981, 9. oldal
9. Robert Jungk, „The Atomic State”, 1977, 128
10. Lásd a 6. pont alatt: 41. oldal
11. Lásd a 8. pont alatt, 12. és 16. oldal
12. Lásd a 8. pont alatt a 20. oldalon
13. Lásd a 8. pont alatt a 22. oldalon
14. Lásd a 8. pont alatt a 23. oldalon
15. Lásd a 8. pont alatt a 60. oldalon
16. Ricardo Gamboa Valenzuela: „A politika hatása a gazdasági reformokra”, 2003, 210.
17. Argentinisches Tageblatt, 4. március 3
18. TAZ, 26. augusztus 8
19. Új-Németország, 25. augusztus 30. és 8
20. Horst Blume: "14 jelenet kertészekről és gyilkosokról" az "Ökolinx" 14. évi 1994. számában
21. július 1., 7. péntek
22. Der Spiegel, 39/1995, 98. oldal
23. Westfälischer Anzeiger, 23. augusztus 8
24. Westfälischer Anzeiger, 27. augusztus 8

Az urán szállítása Hammon keresztül történik Az oldal tetején

„Hamm városa nem felelős ezért a feladatért, hanem a szövetségi kormány vagy az államok” – írta Hamm városvezetése, és megtagadta a választ a Gronauba történő urán-hexafluorid szállításával kapcsolatos kérdéseinkre (lásd a legutóbbi számot). A Hammer mentőszolgálatok elsőként érkeznek a lehetséges katasztrófa helyszínére, de Hamm nem felelős. - Hogyan fogadják ezt a médiában?
Tehát: "Az információ elutasítva. Az adminisztráció „Hammra jellemző módon”” (Wochenblatt, 11. április 4.). „Ez egy rossz bizonyítvány. Hamm felkészült egy sugárbalesetre? ”(Westfälischer Anzeiger, 2007. április 5.). „Felelősséghárítás, tájékoztatás megtagadása” (4. április 2007-i vasárnapi körkép). „Csalódott a polgári kezdeményezés. A környékbeli városok, például Münster, Lünen és Dortmund tartalmilag válaszoltak volna a kérdésekre.” (Radio Lippewelle, 1. március 4.). Lehet, hogy a főpolgármester úr mégis jól érzi magát e ragyogó médiaösszeomlás után?
Rögtön megkapja a lehetőséget: 24. április 4-én a Bündnis 2007 / Die Grünen képviselőcsoportja parlamenti kérdést fogalmazott meg a témában, és kritizálta a közigazgatás magatartását is: „Ha „jóindulatúan” értelmezték volna az ügyet, a közigazgatás Hamm városa elismerte volna. A kért tájékoztatás célja, hogy a veszélyes áruk útvonalain lakók jobb tájékoztatást nyújtsanak - különösen az urán-hexafluoriddal történő vasúti szállításról -, és panaszt tegyenek a korábbi, kevésbé átlátható eljárás miatt. ”Második rész kezdődik az előadás.