A THTR hírlevelei 2009-ból

***

***

THTR Hírlevél 125. szám, 2009. február

125 probléma: Nem mindig THTR ...

Miután a Daily Horror Trip Reaktor (THTR) megszűnt létezni, csendesen ragyogott maga előtt, és csak ritkábban hívta fel magára a figyelmet. Mivel a radioaktivitás és a nukleáris hulladék nem múlik el jobban, mint egyes politikusok erőfeszítései az ilyen típusú reaktorok feltámasztására, 1987 óta azt mondjuk: Maradjon éber, és dokumentálja a csőd teljes mértékét a következő generációk számára a THTR körlevélben.

De még maradt idő az élet kellemesebb dolgaira, beleértve a helyi újság olvasását is. Mert kétségtelenül fontos volt tudni, hol van a legtöbb kerti törpe Hammban, vagy mivel foglalkozik a szomszédos nyúltenyésztő klub. Ez a rendkívül figyelemre méltó információkoncentráció a helyi újságban megteremtette az alapot, hogy a THTR körlevél háttércikkekkel tündököljön, például annak magyarázatára, hogy miért olyan az újság, amilyen: „Gépelés Ippennek” és „Isten kiadóvá tett”. Az 51-es szám először a TAZ-ban jelent meg, de aztán nálunk. Legkésőbb most el kell magyarázni a fiatalabb olvasóknak, hogy a THTR-Rundbrief számos más újság cikket dokumentált az 52. számig. A mai napig az összes hírlevél teljes terjedelme körülbelül 2.600 oldal.

Az átlagos intellektuális horizont, amely széles körben elterjedt egy olyan tartományi városban, mint Hamm, megfelelő személyzetet hozott létre a politikai pártokban. A "Leithammel Laurenz" című népszerű, eddig 19 részes sorozat a büszke német törzsvendégek asztal- és bérkúpkirályával, a VEW szemérmetlen lobbistájával és a "Junge Freiheit" szélsőjobboldali lapnak adott interjújával világosan megmutatja, hogy bizonyos alakok mennyire ez a társadalom évtizedekig a csúcson marad (anélkül, hogy feltétlenül többségi szavazással választották volna meg).

De semmi sem marad úgy, ahogy volt. Mindeközben még a WA is utánozza a THTR körlevelek és karikatúrák sorozatát, Meyer alapvető kompetenciáját: "Meyer a McDonaldsban, Meyer a benzinkútnál, Meyer krumplis palacsintát süt a sétálóutcán, Meyer az Oktoberfesten, Meyer földalatti és Meyer rakás az RWE széntüzelésű energiablokk alapköve." (11.). A Meyer-szatíra nyilvánvalóan megérkezett a mainstreambe, és ez kezd pozitív módon meglepni. Már csak egy új, jövedelmező Meyer-jelöltben kell reménykednem, hogy megvizsgáljam azt az izgalmas kérdést, hogy sikerül-e ezúttal a 10%-os akadályt Hammban? Mert kedves polgártársaink sem teljesen vakok.

A THTR-Rundbrief 64. számában egy Meyer-karikatúrát nyomtattak ki, amely határozottan nem található meg a mainstreamben. A fogalmazó Siegbert Künzel volt. A 78. számban hosszabb cikket is írt a lerombolt hammi zsinagógáról és a Synagogenplatzon az emlékezés új formáiról. A nacionalista arrogancia okai és következményei mindig is téma volt ebben az újságban.

Az NSZK-ban újraéledő antiszemitizmussal való elfoglaltság oda vezetett, hogy ez az újság (75. szám) részletesen beszámolt arról, hogyan dolgozták fel több millió oroszországi és ukrajnai zsidó leszármazottai a csernobili katasztrófát klezmer zenében. Kijev régió régi zsidó települési terület – ezt most el kell mondani.

Sok szempontból elkerülhetetlen volt, hogy összetűzés legyen azzal a párttal, amely eredetileg a mi fényes romjainkat választotta kedvenc reaktorának. A politikusok egy része nyíltan, vagy utólag is burkoltan gyászolja – túl sok volt az önkormányzati közszolgáltatói, felügyelőbizottsági és bizottsági tisztség, amelyben a csodareaktor állítólagos előnyeit pazar adományok segítségével hangsúlyozták. Részben a mai napig. Én is tagja voltam ennek a pártnak 17 éves koromban, és remélem, hogy ez fiatalkori bűnként fog elmúlni. Saját fájdalmas tapasztalataim szerint az SPD pártkatona bismarxizmusát alaposabban vizsgálták. Sok volt a beszámolnivaló:

Matthiesen NRW környezetvédelmi minisztert a dezinformáció mestereként leplezték le (48. sz.). Az NRW belügyminisztere, Kniola rágalmazta az ahausi atomerőművek ellenfeleit, de hagyta, hogy az SS tömeggyilkosok menjenek és kémkedjenek a náci rezsim által üldözöttek után (56. sz.). Az NRW gazdasági miniszterének és a THTR baleset-értékelőjének, Jochimsennek azt a kijelentését kommentáltuk, hogy a HTR vonal "előnyös és biztonságos" volt: "Egy kábítószeres halottat találtak, és kereskedőjétől vizsgálati jelentést kértek" (63. sz.). Elismerték az NRW pénzügyminiszterének, Schleussernek a fáradhatatlan erőfeszítéseit, hogy megakadályozzák a THTR utolsó pillanatban történő leállását (66. szám), valamint a helyi politikusoknak szóló országos SPD újságot, a "Demokratikus közösség" (64. szám). Ez a papírlap még a csernobili katasztrófa után is sok éven át tele volt feltűzött nukleáris propagandával és az atomipar fizetett reklámjaival. A szociáldemokrata reálpolitika általában ennek megfelelően nézett ki.

Ezt a nagyfokú romlottságot a politikában nehéz volt elviselni. Ilyen körülmények között állandó kihívást jelentett, hogy ne fegyveres harchoz folyamodjunk, hanem tudatosan erőszakmentesen folyamodjunk. A régi, erőszakmentes harcosok, mint Gandhi és Thoreau tapasztalatait tovább kellett fejleszteni a modern polgári kezdeményezés mozgalom számára. Fontos segítség volt a „Mozgási Akcióterv” (51. sz.), amelyet Bill Moyer, Martin Luther King munkatársa tervezett dinamikus és stratégiailag orientált cselekvési javaslatként. Moyer különböző szerepeket és feladatokat rendel a különböző résztvevőknek, amelyek kiegészíthetik egymást, és amelyeket mind használhatóvá kell tenni. Ezek a kritikus polgárok, a „lázadók”, a társadalmi változás aktivistái és az elkerülhetetlen reformerek, akik elárulják ügyünket, amint a nyomás alábbhagy.

Amikor néhány évvel ezelőtt egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy egy új THTR-t kell építeni a dél-afrikai Fokváros közelében, váratlan keresztkapcsolat alakult ki a BI mozgalom egyik legfontosabb úttörőjével. A kiterjedt évfordulós 100-as kiadásban arról számoltak be, hogy Mahatma Gandhi 21 éve élt ügyvédként és aktivistaként Dél-Afrikában (néha még Fokvárosban is). Az általa támogatott szénbányászok sztrájkmozgalmai Osttransvalban, a mai Észak-Rajna-Vesztfália partnerállamban zajlottak. A Ruhr-vidék egyes vállalatai jelenleg Dél-Afrikában építik a THTR egyes részeit. Elég ok arra, hogy közelebbről megvizsgáljuk ezt az országot ebben az újságban. És a szomszédos Namíbiába (101 + 103), amely korábban német gyarmat volt, ahonnan az urán származik. - Nincs messze innen minden idők legnagyobb atombomba-csempészett botránya. Az "Atomháromszög: Németország, Dél-Afrika és Pakisztán" című cikk (95. szám) lett a lap legolvasottabb része, jó tucat utánnyomással más nagy példányszámú újságokban. Ez a botrány ismét téma ebben a lapszámban.

Aztán ott volt a Hartz IV. A környezetvédelmi mozgalomból jónéhányan először nem szóltak semmit, mert kiváltságos osztályhelyzetükből adódóan önzően elhitte, hogy nem kell ilyen evilági dolgokkal foglalkozniuk. Még azelőtt, hogy ez a társadalmi rablás jogilag kötelezővé vált volna, 2002-ben több különszám jelent meg (73., 76. szám) a témában. Aztán beszámoltunk arról, hogy mi a véleménye a DGB Hartz IV elleni „ellenállásáról”: Szinte minden szövetségi képviselő, aki a DGB tagja volt, jóváhagyta a törvényt! Mi mást lehetne tenni, mint azt mondani a dalszerzővel, Georg Kreislerrel: „Többé nincs értelme dalokat készíteni ahelyett, hogy lenyomnák a felelősöket” (85.)?

A polgári kezdeményezések akkor születnek, amikor a parlamenteket a nép többségének kinyilvánított akarata ellenére kormányozzák. Ez nemcsak a Bundestagra vonatkozik, hanem a helyi politikára is (lásd Lippesee, 108. sz.). 2009-ben egy „szuper választási év” előtt állunk, amelyben minden korábbi tapasztalattal ellentétben egyesek azt az illúziót táplálják, hogy valamit jól csinálnak, ha a kereszt a megfelelő helyen van. Csak annyit tesznek, hogy a saját ügyeiket néhány szeles politikai bürokratára delegálják! Annak érdekében, hogy bemutassuk a javíthatatlan urnáknak, hogyan foglalkozott a Hammer Council a THTR-balesetek rendkívül robbanásveszélyes témájával egy évvel a csernobili katasztrófa után, egy régebbi témát tekintünk meg. Így járt a Grün-Alternative Liste helyi választói kezdeményezés, miután bekerült Hamm városi tanácsába:

"Hallgasd a beszédet, kezed fel, kezed le, keresd a következő sablont a kupacból, szándékosan figyelmen kívül hagyja a vezetőség, amikor szót kérnek, de mégis harcolnak a felszólalási jogért, hogy egyszer beszédet tartsanak a THTR-nek, menjen az értelmetlen úton a mikrofonhoz, majd hallja néhány bámészkodó értelmetlen tapsát, másnap álljon az újságban, és a reaktor tovább működik, esetleg félelmetesen sok jelentendő incidens és megújított javítási munkálatok zavarják meg.

Beszédére nem csak azzal válaszoltak, hogy vitatkoztak arról, hogy mit lehet elviselni. Nem ritkán a többi választott tisztségviselő gúnyos nevetése szakította meg. Laurenz ezt követően demonstratívan a mögötte ülő férfival csacsogott. Néhányan elmentek wc-re vagy megittak egy gyors sört, és csak azért jöttek vissza, hogy leszavazzák javaslataikat." (97. sz.)

Aki átélte ezt az undorító cirkuszt, nemcsak a tiszteletet veszti el, hanem a javulás reményét is az adott politikai képviseleti rendszereken belül. Akinek sikerül bejutnia a parlamentbe vagy akár a kormányba - netán jó szándékkal -, az rettentő keveset tud majd változtatni. Mert az igazi hatalom mások kezében van. A rossz körülményeket valóban megkérdőjelezik és főként közvetlen fellépések, tömeges mozgósítások és parlamenten kívüli megmozdulások – polgári kezdeményezések – teszik lehetővé.

5. november 2008-én a DPA közzétette az alábbi cikket „A költségek miatt Dél-Afrika eltávolodik az atomenergia bővítésétől” címmel. Különböző nagyon lerövidített újságváltozatokban bizonyos irritációkat váltott ki néhány olvasóban: Ez a lépés a Pebble Bed Modular Reactorra (PBMR) is vonatkozik? - Íme az üzenet hosszú változata: 
"Dél-Afrika a megnövekedett tőkeköltségek miatt kezdetben lemondott atomerőművei tervezett bővítéséről. Az Eskom állami energiavállalat pénteken közölte, hogy a második, nyomás alatti vizes reaktor tervezett új építését törölték. A francia Areva csoport és az amerikai gyártó volt a Westinghouse végső kiválasztásában.
Eddig a foki állam üzemeltette Afrika egyetlen kereskedelmi célú atomerőművét Koebergben (Fokváros közelében). A dél-afrikai urángyártó jelenleg Kínával párhuzamosan fejleszt egy minireaktort (PBMR), amelynek prototípusának 2012-re kell elkészülnie.
A német magashőmérsékletű reaktor mintájára készült PBMR-t később szintén exportálják. Az ország akut energiaválságára tekintettel az Eskom 150 milliárd randot (15 milliárd eurót) tervezett egy ötéves megújítási programra. A globális válság azonban a vártnál nehezebbé tette a nemzetközi pénzpiaci tőkebevonást. Eddig az ország energiájának 94 százalékát szénből, 5 százalékát pedig a nyolcvanas években épült koebergi atomerőműből állította elő, amelynek két reaktora 1980 megawattot ad le. Mindössze egy százalék származik megújuló energiából."

Dél-Afrikának tehát csak anyagi okokból kell tartózkodnia a következőként tervezett nyomás alatti vizes reaktoroktól, mert nincs rá pénze. A nukleáris ipar és a dél-afrikai kormány eltökélten folytatja a PBMR építését. A "Nuclear Monitor" nukleáris kritikus magazin 681. december 18-i 12. számában beszámolt ennek az új fejleménynek a hátteréről. Íme néhány kivonat:

"1998-ban várható volt, hogy 1999-ben megkezdődik a PBMR prototípusának építése, és 2003 előtt befejeződik, hogy később lehetővé váljon a kereskedelmi használat. 2007 márciusában a PBMR üzemeltetőinek szóvivője bejelentette, hogy előfordulhat, hogy egy prototípus nem indul 2008 előtt vagy 2009 elején.

2007-ben a nukleáris kritikus tudós, Steve Thomas arra számított, hogy a demonstrációs modell csak 2014 közepén lesz képes áramot szállítani. Ez több mint 10 évvel később lenne, mint a jövőbeli szolgáltatók 1998-ban jósolták.

2006 áprilisában Alec Erwin dél-afrikai miniszter bejelentette, hogy megkérdezte az ESKOM energiaszolgáltató céget, hogy építhet-e nyomás alatti vizes reaktort (!) Az ország sürgős villamosenergia-szükségletének kielégítésére. A válasz az volt, hogy egy ilyen, 200-300 MW teljesítményű atomerőmű csak 2014-ben tud áramot szállítani. És 9-11 milliárd dollárba kerülne.

Van der Waal, a Frost & Sullivan elemzője szerint az ESKOM általános nukleáris programjának jelenlegi "leállása" négy évvel 2020-ig késlelteti a PBMR kereskedelmi felhasználását is. A gazdasági társaságok sajtóreferense, Portia Molefe 5. december 12-én szintén attól tartott, hogy ez a helyzet súlyos károkat okozhat a PBMR projektben, és mielőbbi alapvető döntést sürget annak folytatása érdekében.

A PBMR 165 MW-os prototípusának költségét még a pénzügyi válság előtt optimistán 3 milliárd dollárra adták. Tehát máris megduplázódott a méret – írta az Uranium Intelligence Weekly. Az üzembe helyezési folyamat és a nukleáris hulladék tárolása még nem szerepel benne."

Ennyit a "Nuclear Monitor" részletről. A dél-afrikai nukleáris lobbi nagyon megizzadt, és még néhány ötlettel kell előállnia ahhoz, hogy talán sok pénzzel kirángassa a szekeret a sárból. A pénz azonban szűkössé vált. Moormann Jülich tudós kritikus THTR-tanulmánya, amelyet angolul írt, ma már jól ismert Dél-Afrikában, és a vita forró témája. A PBMR-hez messzemenő export remények fűződnek. Dél-Afrika és az atomipar több tucat feltörekvő gazdaságot és iszlám államot szeretne rávenni ennek a "csodareaktornak" a használatára. És egy dologra is gondolnak: atombombára!

A nukleáris ipar által nagy eufóriával elindított projekt elakadt, és sok meglepetésre még mindig jó lesz. Ez csak egy igazi magas hőmérsékletű reaktor.

A dél-afrikai PBMR-ről további cikkek találhatók a THTR 110. (2007) és 114 (2007) körlevelében.

A következő néhány évben egy magas hőmérsékletű reaktort, a Pebble Bed Modular Reactor-t (PBMR) építenek Dél-Afrikában. Az előkészületek már javában zajlanak. A Ruhr-vidéki cégek segítenek. Dél-Afrika rendkívül nem biztonságos terület, és nem csak a pelindabai atomközpont irányítótermének közepén történt gengsztertámadás óta, ahol még mindig a régi apartheid rezsim öt atombombáját tárolják.
Dél-Afrika többször is hangsúlyozza, hogy csatlakozni kíván az atomsorompó-szerződéshez, és konstruktívan együttműködne a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ). Tekintettel a Fokváros melletti PBMR folyamatban lévő építésére, valamint a nukleáris létesítmények kapcsolódó és tervezett, elterjedt országokba történő exportjára, ezek az ígéretek már nem érnek túl sokat.
A 2008-as stuttgarti atomcsempészet körüli események egyértelműen megmutatták, hogy Dél-Afrika felelőtlen és képmutató magatartást tanúsít a világ minden idők legnagyobb atomfegyver-botrányában, Pakisztán „atombomba atyja”, Abdul Khadir Khan idején.

Az apartheid időszakában a rasszista rezsim atomhatalommá törekedett, és számos kapcsolatot létesített különféle államok furfangos üzletembereivel, mérnökeivel és tisztviselőivel, hogy alkatrészeket szerezzen be. Így ez az ország nemcsak a nukleáris csempészhálózat csomópontja lett, hanem az urándúsító üzemek különféle igen keresett egyedi alkatrészeinek gyártóhelye is.

Miután Líbiának az elmúlt években fel kellett adnia atombomba-terveit, és információkat közölt arról, hogy kikkel dolgozik együtt, letartóztatások és perek történtek az NSZK-ban és Svájcban. Az illetékes bíróságoknak azonban meg kellett küzdeniük a titkosszolgálatok és államok masszív eltitkolásával, amikor bizonyítékot szolgáltattak. Ez a botrány rávilágít arra, hogy az államok képtelenek (gyakran nem is hajlandók) hatékonyan megállítani az atomfegyverek elterjedését. 16. október 10-án a Focus Online a következő jelentést írta a Dél-Afrikában gyakorló vádlottak tárgyalásáról:

"Gotthard Lerch német mérnököt elítélték a líbiai titkos atomprogramban játszott szerepéért. A Lerch-ügy a stuttgarti Legfelsőbb Regionális Bíróságot a végletekig sodorta. A vádlott csendben, gyakran sztoikus vigyorral követte az eljárást, és végül volt miért mosolyogni : Öt és fél év börtönbüntetésre ítélte a Stuttgarti Legfelsőbb Regionális Bíróság állambiztonsági szenátusa a Svájcban élő 65 éves Gotthard Lerch német mérnököt.

Az ok a Szövetségi Ügyészség, Lerch védőügyvédei és a bíróság közötti alku: Lerch ekkor beismerte, hogy részt vett egy dél-afrikai urándúsító létesítmény építésében. A végfelhasználó Líbiáról azonban semmit sem akar tudni. Beismerő vallomása fejében előre biztosították, hogy hat évnél hosszabb börtönbüntetésre nem számíthat.

Öt és fél év börtön. Ez keményen hangzik. A 66 hónapot azonban 12 hónappal "rövidítik" "az eljárás hosszadalmassága miatt". A büntetlen előéletű mérnök már 21 hónapos letartóztatásban volt. Még 33 hónap van hátra. De visszafizetik a „büntetés fennmaradó részét”, amit a védelem most kér, és amit a Szövetségi Ügyészség is jóváhagy. Szóval az üzlet.

Könyörgésében Wolfgang Sigmund szövetségi ügyész azzal indokolta ezt a "megállapodást", hogy az eljárás "megmutatta az igazság megállapításának határait". Az ellentmondásos események a titkosszolgálat viszonyítási pontjaival rendelkező nemzetközi műveleteket érintették, amelyeket több állam széles körű jogi segítsége nélkül már nem lehetett megoldani. Ez a jogsegély több esetben nem valósult meg, és a jövőben sem várható. Ezért Lerch beismerése jogilag „nagy értékű”.

Jürgen Niemeyer tanácsvezető bíró egyetértett ezzel az értékeléssel az ítélet indoklásában. A Lerch-folyamatot olyan „sajátosságok” jellemzik, amelyek „normál folyamatokban” nem fordulnak elő. Szinte minden tetthely, bizonyíték és tanú külföldön található. Különösen a Dél-afrikai Köztársaságot rótta meg, amely egyszerűen „nem reagált” számos jogi segítségnyújtás iránti megkeresésre. Ez éles ellentmondásban lenne Dél-Afrika azon biztosítékaival, amelyek a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek szólnak, miszerint ez segít a Khan-hálózat tisztázásában.

16. október 10-án a Rheinische Post a következőképpen kommentálta a tárgyalás eredményét: "A Szövetségi Ügyészség hat év börtönt követelt. A védelem enyhébb büntetés kiszabását követelte, és ezt azzal a tézissel indokolta, hogy az ügylet megindulhatott volna. A bíróság nem követte ezt az állítást, de bírálta a titkosszolgálatok és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szerepét: részvételük szinte lehetetlenné tette az igazság feltárását.

A Swiss Tinner mérnökcsalád három tagját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy nagyon aktív tagjai a Khan hálózatnak, 2009 januárjára egymás után szabadon engedték több éves előzetes letartóztatás után. Csak miután leleplezték atomcsempészetüket, működtek együtt az amerikai titkosszolgálatokkal. A Svájci Szövetségi Tanács titokban tartott határozatában 14. november 11-én – nyilvánvalóan az USA nyomására – elrendelte a Tinner-eljárás kiterjedt, erősen robbanásveszélyes adathordozóinak megsemmisítését! Ez az új botrány foglalkoztatja most Svájcot 2007 februárjában. Folytatás következik.

A nemzetközi ellenőrző hatóságok és titkosszolgálatok közös ügyet folytattak a gátlástalan bűnbandákkal. Dél-Afrika blokkolt minden konstruktív együttműködést az igazságszolgáltatással, hogy leleplezze a nukleáris botrányt. Ez az ország még a rendkívül laza és megbízhatatlan nemzetközi minimumszabályokat sem tartja be. Ez egy másik ok, amiért meg kell akadályozni a PBMR konstrukciót!

A rendkívül veszélyes urán-hexafluorid (UF6) vasúti szállítása Hammon keresztül Gronauba számos vitát váltott ki az elmúlt években. Hamm most ismét érintett. Eddig a kimerült radioaktív anyagot Rotterdamon keresztül Szibériába küldték, ahol a szabad levegőn tárolják. - De 8. december 2008-án a vonat Hammon keresztül Dél-Franciaországba szállította az AREVA / Eurodif nukleáris vállalathoz. A gronaui üzemeltető, az Urenco szerint hét, egyenként négy hordós vagon vezetett Dél-Franciaországba. Ez összesen 350 tonna szegényített urán-hexafluoridot jelentett.

***

Az oldal tetején

***

***

Az oldal tetején

***