A THTR hírlevelei 2003-ból

***

***

THTR Hírlevél 81. március 2003

Forschungszentrum Jülich tűz alatt

Ezt a kétes kutatóközpontot nem csak a dél-afrikai Pebble Bed Modular Reactor (PBMR) THTR-változatának ellentmondásos fejlesztése és megépítése miatt bírálják a nyilvánosság előtt, szintén vörös-zöld kormány alatt. Az Arbeitsgemeinschaft Versuchsreaktor (AVR) Jülich 15 MW-os HTR-jét 1988-ban leállították, és most megállás nélkül híreket és botrányokat okoz. A "Süddeutsche Zeitung" 15. február 2-én országos rovatában ezt írta:

„A nem feltűnő épület időközben soha nem látott költségrobbanást eredményezett a szövetségi kormány számára: eredetileg a külsőleg nagy gabonasilóra emlékeztető reaktortornyot 39 millió euróért kellett volna lezárni. A számla azonban már több mint 200 millió eurót tesz ki anélkül, hogy a radioaktív hulladékot biztonságosan lezárták volna. Most a feneketlen gödröt teljesen meg kell szüntetni. A Bundestag költségvetési bizottsága csütörtökön egyhangúlag jóváhagyta azt a megállapodást, amely előírja az egykor Jülich nukleáris kutatásának szíveként szolgáló terület lebontását. Várható költségek: További 200 millió euró, amely nem tartalmazza a volt végső tároló költségét. (...)
Annyi biztos, hogy a legnagyobb hibát az üzem leállításakor követték el. Annak idején a Szövetségi Kutatási Minisztérium jóváhagyta az AVR-rel kötött szerződést, amelytől égnek a haja az auditoroknak. A szövetségi kormány biztosította a céget, hogy szinte az összes költséget fedezi ütemezés nélkül. Ezt követően elhúzódtak az engedélyek. Évekbe telt, mire a dokumentumokat benyújtották az NRW illetékes energiaügyi minisztériumához. „Szeletekben érkeztek a papírok” – áll a minisztériumban. "Nem volt tapasztalatunk ilyen leszerelési munkákkal kapcsolatban"
– védekezik az AVR technikai igazgatója, Siegbert Storch. Emellett a minisztérium többször is bekérte az iratokat, és szakértőt is le kellett cserélni. Az eredmény: „1994-ig semmi sem történt” – mondta Storch.
Ennek ellenére az AVR 100 alkalmazottat fizetett ki, akik évekig vártak az engedélyekre. "Nem tudom, mit csináltak mindannyian az első néhány évben" – mondja Storch, aki csak később csatlakozott az AVR-hez. (Talán Dél-Afrikában végeztek kutatást a THTR-ről; ez idő alatt jó néhány jelentést írtak le az FZJ megfelelő honlapján. - THTR-RB) Csak a „reaktorrendszer ismétlődő tesztjeivel” és „javítási munkáival” lehetett foglalkozni. '. A romok évi 30 millió márkába kerülnek. "Emberek millióit dobtak ki itt csendben évről évre anélkül, hogy a szövetségi kormány észrevehetően zavarta volna" - mondja egy nukleáris szakértő, aki egykor részt vett a reaktor lezárásának jóváhagyásában. Az akkor felelős kutatási miniszter, Heinz Riesenhuber (CDU) is elismeri, hogy ez „látszólag egy szerencsétlen szerződés”. (...)
Az AVR még később is elveszett az atomjog dzsungelében. Amikor 1994-ben végül megadták az engedélyt, és összeszedték a reaktor teniszlabda méretű fűtőelemeit, kiderült, hogy az FZJ-nek egyáltalán nincs engedélye ennek átvételére. A szövetségi kormánynak mindezt végig kellett néznie és fizetnie kellett. "Nincs jogi lehetőségünk az elvtársakkal szemben" - mondja a Szövetségi Kutatási Minisztérium. A résztvevő szakértők azt gyanítják, hogy a szövetségi kormány hosszú tétlensége nem volt véletlen. A probléma kezelése egyáltalán nem volt kívánatos, amíg még bíztak az atomenergia jövőjében.
Ez csak akkor változott meg, amikor 1998-ban a Vörös-Zöld hatalomra került. Két évvel később a reaktor teljes szétszerelése mellett döntöttek. A szándékot elhúzódó tusakodás követte, hogy ki fizesse a projektet. A Szövetségi Számvevőszék most 300 millió eurós további költségekkel számol, az NRW pedig még 400-450 millió eurót is vállal. Az egyetlen dolog, ami világos, az az, hogy a költségek nagy részét továbbra is a szövetségi kormány viseli. Berlin és Düsseldorf gyorsan megállapodott a 70-30-as költségmegosztásban, a korábbi üzemeltető, az AVR, amely 15 önkormányzati közmű összevonása, összesen 15 millió euróval járult hozzá. A kutatási minisztérium szerint az energiacégek profitáltak volna a kutatásból, majd átadták volna a drága atomromokat a szövetségi kormánynak. Nem indul azonban fellépés a 15 önkormányzati közművel szemben, amelyek egy része olyan energiaóriások tulajdonában van, mint az RWE vagy az EON.
A kutatóreaktor története semmiképpen nem ér véget a költségvetések által most jóváhagyott bontási tervvel. A szövetségi tulajdonú Energiewerke Nord (EWN) szakembereinek 2012-ig van lehetőségük a szétszerelésre. Dieter Rittscher, az EWN főnöke ezt „az egyik legnehezebb feladatnak, ami valaha volt számunkra”. "A reaktor teljesen egyedi" - mondja Rittscher. Alkalmazottai nagy sugárterhelés mellett számíthatnak arra, hogy a keskeny és görbe atomreaktorból kivonják a radioaktív port és a szennyezett gépalkatrészeket. A fő probléma, a reaktormag Jülichben marad - mint egy ronda emléktárgy. Az 1700 tonnás szerkezetet speciális daru emeli ki az épületből, hogy a közelben befalazza. 40-50 év után Rittscher szerint láthatja, hogyan tud végre megbirkózni a sugárzó szörnyeteggel."

Csak 20. február 2-án kaptuk meg a választ az NRW állam kormányától Rüdiger Sagel kis érdeklődésére a Jülich kutatóközponttal és dél-afrikai nukleáris elkötelezettségével kapcsolatban (lásd THTR-RB 2003). Míg ezt a dokumentumot 80 nappal korábban már körbejárták a különböző újságok irodáiban, az állam kormánya, mint kiváltó kérdező, utolsóként tájékoztatott bennünket, és hozzáfűzött néhány sort: "Mivel az Egyesült Államokban, Japánban, ill. Európa lehetséges technológiailag együttműködő partner, a jelenlegi partnerek listájára vonatkozó kérését csak maga az ESKOM tudná teljesíteni. A Tudományos és Kutatási Minisztériumnak nincs saját információja. A szóban forgó biztonsági elemzések megfelelnek a kutatóközpont törvényi felhatalmazásának. Nem mondanak ellent sem az atomenergia-használat szabályos megszüntetéséről szóló törvénynek, sem az energiaszolgáltató társaságokkal kötött konszenzusos megállapodásnak. A biztonsági kutatást nem akadályozhatja a „nukleáris fokozatos kivonási” megállapodás.”

A Hessischer Rundfunk tavaly beszámolt a „Fő dolog a kultúra!” című programjáról: „Évek óta ez a legnagyobb fúzió a német újságpiacon. A híres Hessisch Niedersächsische Allgemeine (HNA) az Ippen csoporthoz kerül: egy médiacsoporthoz, amely magában foglalja a Münchner Merkurt, a tz-t és az Offenbach Postot. (...) Az még teljesen nyitott, hogy a konzervatív kiadó Ippen is változtat-e a szociáldemokrata HNA politikai irányvonalán (példány: 230.000 XNUMX, THTR-RB). Riporterünknek legalább ízelítőt adott információs politikájából és gondolkodásmódjából... (...) Melyik vonalat fogja az Ipp irányítani Kasselben? Interjúkérésünkre fura feltételek katalógusával válaszoltak: a filmengedély csak az ő irodájára érvényes, a kiadóra nem. A cikkben meg kell említeni egy Ippen által kiadott versantológiát - „Des Sommers last Rosen”, a kérdéseket előzetesen nagyjából felsorolni. A szokatlan igények, a „legfontosabb kultúra” egyébként elfogadta. Ippen először azt mondta, hogy…, majd újra.

Számos kérdésben kiemelten fontos volt az erőszakmentes, közvetlen cselekmények és a polgári engedetlenség részletes vizsgálata, mert polgári kezdeményezésként számunkra egyre égetőbb kérdés merült fel, hogyan lehetne mégis megállítani a THTR-t.

Mahatma Gandhi és az alulról építkező forradalmi mozgalom akciói nyomán Németország-szerte olyan csoportok jelentek meg, amelyek villanyszámlájuk 10%-át csökkentik mindaddig, amíg ebből a pénzből atomerőműveket építenek vagy üzemeltetnek. Míg a szomszédos Dortmundban számos villanyfizetést megtagadó ember követte el ezt a polgári engedetlenséget, Hammban sajnos csak nagyon kevés háztartás volt. Mivel a felelős szerkesztő, Siegbert Künzel „teljes tiltakozó” volt, aki nem csak a hadiszolgálatot, hanem a polgári szolgálatot is megtagadta, nagyon kézenfekvő volt, hogy ebben a folyóiratban inkább a háborúra és a katonaságra koncentráljunk. Ez nem elvont módon, hanem kifejezetten Hamm kapcsán történt. Szó volt a katasztrófavédelemről és a háborús előkészületekről, az esetleges nukleáris fegyverekről Hamm közelében, és a nukleáris fegyverektől mentes övezet céljáról. A tüntetésekről, a mobil békekiállításról, a "Csend a békéért" vagy az akciókról ("Hogy került a galamb a bunkerbe?") szóló beszámolók példaként mutatták be, hogy helyben sokat lehet tenni a háború és az erőszak ellen. Az 80-as évek elején a „Zöld Kalapács” is része lett az újonnan alakult, nagy békemozgalomnak.

Kezdettől fogva az ökológiai mozgalom jobboldali mozgalmairól volt szó a "Zöld Kalapácsban". Például Herbert Gruhlon, aki egyfajta ökodiktatúrát hirdetett. Az öko-anarchista Bookchin könyvismertetésein, a „Miért még mindig a parlamentekben?”, a „Szabadságszocializmus”, a „Közvetlen cselekvés” és a „Graswurzelrevolution” magazin újranyomtatásain keresztül a szerkesztők olyan hangsúlyokat helyeztek el, amelyek eredményeként a cselekvésorientált polgári kezdeményezés mozgalom erősítése .

A csak 1979-ben alapított Zöldek riportokon és interjúkon keresztül többször is megszólaltak. Egyes cikkekben a szerkesztők rámutattak a polgári kezdeményezések és a Zöldek párt közötti alapvető különbségekre. Arra azonban rájött, hogy a tartalmi politikai célok mindkét politikai csoportnál azonosak – az még az idők járt! A Zöldek politikai fellépését már a szerkesztőség tagjai is kritizálták: "A Zöld Párt támogatói továbbra is azt állítják, hogy ők a polgári kezdeményezések parlamenti ága. A BI-vel és a Zöldek választókerületével rendkívüli az együttműködés szegény Igen, az a benyomás alakulhat ki, hogy a többi környezetvédelmi szervezet csak annyiban fontos a Zöld Párt számára, hogy önkényesen kizsákmányolható választót képviselnek Milyen lendületet adott itt Hammban a zöldpárt a lakosság környezettudatosságának növelésére? - Nincs! De az emberek egyre inkább hagyták magukat elriasztani a tétlen százalékos spekulációkkal és a számjátékokkal attól, hogy önállóan beavatkozzanak ott, ahol vannak kiindulási pontok "(12. 1980. számtól).

A legutóbbi kiadásokban elsősorban versnyomtatással és kulturális hét előkészítésével kulturális rovatot alakítottak ki. Utólag kijelenthető, hogy az 23-től 1977-ig összesen 1982 kiadású, zömmel 500 példányban megjelent "Zöld Kalapács" egy 170.000 ezer lakosú városban nem lehetett erős ellensúlya a Hammer-monopólium nyomdájának. Mennyiség. Sikeres kísérlet volt azonban a feltörekvő környezetvédelmi mozgalomban mások érdeklődésének felkeltésére, a meglévő csoportok egymás közötti beszélgetésre és az alapvető ismeretek szimpatizáns körökben való rögzítésére. E kis lap olvasóinak és szerkesztőinek egy része nem ok nélkül játszik nem teljesen elhanyagolható szerepet Hamm mai helyi politikájában.

De a "Der Grüne Hammer" története ezzel nem ér véget. 1984-ben a szerkesztőbizottság egykori tagja és a Hamm-Uentrop kerületi tanács tagja (1984-1989), Horst Blume új életre keltette ezt az újságot, mint a Hamm-Uentrop körzet Zöld Alternatív Lista kerületi újságát. Ez a különféle polgári kezdeményezésekből és a Zöldekből álló választói közösség indult a hammi önkormányzati választáson. Ingyenes adásként négy újságot terjesztettek 1984 és 1986 között Uentropban szinte mindenhol 8.000 példányban. A helyhatósági választási program mellett igen éles és polemikus beszámolókat is tartalmazott a bevett pártokkal. A fő téma a környezetvédelem és a THTR kritikája volt. De a szociálpolitika sem maradt el. A „Nincs olcsó bér a dolgozó segélyezetteknek” (3. 1985. szám) című cikk valószínűleg mit sem veszített aktualitásából. 1989-ben egy új szerkesztőcsoport ismét megjelentette az ötödik kiadást. Ezúttal a helyi választási program és a Zöldek Hamm-Uentrop jelöltjei bemutatása.

Horst virág (A "The Green Hammer" szerkesztői csapatának korábbi tagja)

***

Az oldal tetején

***

***

Az oldal tetején

***